Vége lett a nyárnak, szupercellák(?) jártak

2016. szeptember 17-én érkezett meg az a hidegfront, mely véget vetett a szeptember első felére jellemző nyárias időnek, és egyben valószínűleg a konvektív szezonnak is, bár ezt még korai véglegesen kimondani. Mindenesetre, ha ez így lesz, méltó befejezése lesz ez a nap az idei Vas megyei szupercella-dömpingnek.

Először azonban egy kis kitérő, hiszen a meleg időszak sem volt teljesen zivatarmentes. Bár Egyházasrádóc környékén 2-án és 4-én is előfordult gyenge zivatar, ezek nem szolgáltattak látványt. 12-én azonban egy látványosabb példányt sikerült elcsípnem Budapestről hazafelé tartva a Bakonyban, melyhez némi szerencse is kellett, hiszen éppen abban a fél órában volt a legerősebb, amikor Veszprém környékén vonatoztam (ráadásul a vonat sem késett ezúttal).
 


Másnap pedig itthon volt szerencsém egy szép egycellás zivatarhoz a közeledő hidegcsepp jóvoltából, mely tőlünk nyugatra alakult ki, és látványosan eljátszott a napsugarakkal is.
 


Eljött aztán 17-e, ami nem csak időjárásilag, hanem egyébként is mozgalmasra sikeredett. 16-án este ugyanis egy ismerősömnél volt egy kisebb meteorológus-összejövetel Pakson, mely természetesen másnap hajnalba nyúlt. Az itthoni előrejelzések tükrében azonban már reggel 6 óra előtt útnak indultam onnan, először Budapestre. Útközben már el-elkaptak minket a front előtti csapadéksávban kialakuló kisebb záporok, Budapesten pedig 8 óra körül a délnyugatról érkező vonalas rendszert sikerült kifognom, mielőtt indult a szombathelyi vonatom, mely szakadozott peremfelhőzettel érkezett.
 


Hazafelé előbb ezen a rendszeren utaztunk át, melyet olykor heves zápor kísért, majd később a Balatonon átvonuló, de a "hátsójával" Vas megyét is érintő zivataros rendszer következett 10 óra után.  Ez túl sok látnivalót nem szolgáltatott, a hozzá kapcsolódó legjelentősebb "esemény" az elvonuló üllőjén feltűnő, ritkán látható 46°-os haló volt a szokásos 22°-os íven kívül.
 

Ausztria déli részén viszont már ekkor, 11 óra után kialakultak az első záporok, zivatarok, így Szombathelyről hazáig ezek távoli tornyait figyeltem, bár egyre inkább elakarták őket a napsütés miatt a környéken is megjelenő gomolyok. Később már látszott, hogy két frontos támadás következhet, hiszen időközben északról megindult felénk a talajfront vonala, mely mentén Sopron és Kőszeg környékén már záporok, zivatarok pattantak ki.
 


Az osztrák rendszer azonban gyorsabbnak, és egyúttal érdekesebbnek is bizonyult. Már Stájerország délkeleti részén az egyik cella határozottan szupercellás jelleget vett fel, miközben délnyugatról közeledett az ország felé. Végül azonban a határ közelében újabb gócok keletkeztek a környékén, melyek később egybe is olvadtak vele. Erről a zivatarról nekem nem sikerült érdemleges fotót készíteni, mivel messze volt és időközben eléképződött egy másik zivatar is, de a Skywarn fórumon találtam róla egy látványosabb fotót, illetve az Időkép kétvölgyi webkameráján is látható volt, melyek eléggé megerősítik, hogy szupercella lehetett. A messzi távolban még mintha én is láttam volna előtte egy falfelhőnek tűnő dolgot...
 

Fotó forrása: Skywarn
Fotó forrása: Időkép

Nekem sem kellett azonban szomorkodnom, hiszen az előtte kialakult cella is egyre érdekesebb lett. Már a kezdetekkor, még záporként látszott rajta a szélnyírás hatása, a tetejét ugyanis messze elsodorta a szél.
 

Később aztán a csapadékmentes feláramlási alap egyre jobban elkülönült a csapadéktól, és a felette lévő feláramlási torony is egyre inkább csavarodott, megdőlt struktúrát öltött.
 


Néha-néha falfelhő-szerű próbálkozásokat is végzett, bár ezek rendre rövid életűnek bizonyultak.
 


A cella a falut megközelítve megerősödött, az addigi egy-két kósza dörgést gyakori dörgések váltották fel, és határozott csapadék indult meg belőle. Mindeközben a feláramlási alapja is kiszélesedett, és örvénylő struktúrája mellett egy alacsonyabb "felhőpad" jelent meg az alján, mely talán a hátoldali leáramlás peremfelhő-kezdeménye akart lenni.
 


Ekkor, ahogy a képek is tanúsíjá, időközben megjelent a háttérben a korábban említett másik cella is, de már jócskán átalakulva, több zivatargócot magába olvasztva. Ez szintén produkált néhány szupercellás jegyet, de ekkor már közel sem olyan határozottan, mint korábban. Végül a hozzánk közelebbi cellának is az lett a sorsa, mint ennek, ugyanis hirtelen több kisebb góc pattant ki a környéken, melyek egy zivatartömbbé álltak össze. Azt, hogy ez a hozzánk közeli góc szupercella volt-e, nem lehet egyértelműen kijelenteni, de az biztos, hogy nagyon közel állt hozzá. Nálam egy marginális LP példánynak mindenképp elmegy. Az önálló, nem beágyazott élettartama kb. 50 perc volt, és legalább fél órán keresztül látszódtak a szupercellás jegyek. Az örvénylést valamennyire talán mutatja ez a szedett-vedett GIF animáció is.
 

Bármi is volt ez azonban, maga a zivataros élmény sem maradt el végül. Ez a góc ugyanis elkerült volna minket, de egy újonnan mellékeletkező már nem kímélte meg a falut (és a szüreti felvonulást), hiszen élénk-erős széllökésekkel és közepes, sőt rövid időre erős záporesővel érkezett. A zivatartevékenység viszont közepes volt, zömmel felhővillámokkal. A zivatarból összesen 12,5 mm csapadék hullott. Soha rosszabb szezonzárást, és soha rosszabb szezont. :)

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat