Blogok

2015-05-21 06:46:28
SailVihar
Már kora délután ígéretes habzásnak indult az ég, késő délután pedig rá is zendített az első felhőtömeg.
Ahogy ballagott le a nap, még megsütötte az összeomló mammákat..
Majd nem sokkal rá hangos csattogásba kezdett a nyugati ég. Irány ki a dombtetőre!
Egy kontúrosabb, nagyobb felhőtömeg éppen felénk közeledett, több kisebb csomó pedig délebben haladt el. Az érkező habostorta villogva áthaladt...
2015-05-20 08:44:46
blogisztan
A 2015-ös konvektív szezon második komolyabb, szupercellákkal (és MKR-el) kecsegtető felvonására május közepén került sor, erről hoztam 1-2 távoli gyorsított felvételt. Az események gyújtópontja egy nyugat felől Magyarországot megközelítő ciklon hidegfrontja volt, a főbb eseményeket eleinte május 14-ére vártuk, bár ezek előestéje is ígéretesnek tűnt - elsősorban DNY-on és a nyugati határszélen...
2015-05-18 18:18:54
Zivipötty

2015. május 13-án egy hullámzó hidegfront érkezett, mely előzetesen igen jó konvektív helyzettel kecsegetett. Sajnos a zh-k miatt nem tudtam otthon lenni, de szerencsére a nővérem épp szabadnapos volt, így ő megörökítette helyettem a lényegesebb momentumokat.
A front már a reggeli órákban áthaladt felettünk, de ez csak az északira forduló szélben nyilvánult meg. Napközben aztán, ahogy...
2015-04-03 11:50:28
Zivipötty

A 2015-ös konvektív szezonnyitány meglehetősen látványosra sikeredett. Március 26. és április 2. között négy hidegfront haladt át felettünk, melyek közül az első háromből egy-egy peremfelhős konvektív rendszert sikerült megfigyelnem, míg az utolsó már csak amolyan ráadás volt. :)
Az első hidegfront idején, március 26-án még Egyházasrádócon voltam. A front az éjszakai órákban érkezett, de...
2014-08-31 23:31:17
21es


Az idei szűk esztendőhöz képest - konvektív értelemben - meglehetősen ígéretes napnak néztünk elébe augusztus 14-én. Mivel jónéhányszor sikerült hoppon maradni az utóbbi időben és a világért sem szerettem volna Oberleitung Zoli szomszéd sorsára jutni, jó előre tudatosan ignoráltam a helyzetet. Ebben a kiadott 1-es fokozatú konvektív előre (http://www.szupercella.hu/20140814_konvelore) sem...
2014-08-22 22:17:53
Oberleitung
2014 augusztus 21-én reggel nyugat felől egy hidegfronthoz kapcsolódóan, egy igen látványos peremfelhős zivatar érkezett Nagyvárad térségébe. A zivatar elég sokat "utazott", mire ideért, de a kelet felé növekvő labilitás életben tartotta, sőt egy kicsit erősödött is. Nagyszalontán (Salonta) látványos peremfelhővel vonult át a rendszer (webkamera alapján). Ekkor nálam még csak egy sötét massza...
2014-08-16 19:43:24
Zivipötty
2014. augusztus 11-én nyugat felől egy lassú mozgású, hullámzó hidegfront közeledett felénk, mely a korábbi Bertha hurrikánból kialakult extratrópusi ciklonhoz kapcsolódott. A ciklon erőteljes magassági áramlást hozott magával, így Közép-Európát megközelítve véget vetett a hosszú ideje jellemző jellegtelen áramlási helyzetnek, és végre esély kínálkozott szupercellákra is.
A front talaj közeli...
2014-08-05 12:17:54
Neofita
Nem gondoltam az idei szezon elején, hogy egészen július végéig kell várnom, valamire való éjszakai villámfotózásért, azt pedig különösen nem, hogy ekkor szinte 3 egymást követő nap is eltelhet úgy, hogy MKR érkezik, de a lecsapó villámok szabadságra mennek. Persze, ahogy látni fogjátok, azért volt abban is részem illetve részünk Rajmi barátommal, de ez a szezon úgy látszik nem a villámfotósok...
2014-08-01 19:40:04
Zivipötty
Július utolsó előtti napja már napok óta ígéretesnek tűnt, bár bennem ez igazán csak aznap realizálódott, ugyanis az előtte lévő 4 napon Egerben nyaraltam, ahol nem tudtam figyelemmel követni a várható helyzetet. Lényeg a lényeg, az aznap reggel a GFS által által mutatott 2000 J/kg körüli CAPE, közepes szélnyírás, magas nedvesség és egyebek jó előjelek voltak egy délutáni csihi-puhira.
A reggeli...
2014-07-23 23:38:27
kaLman
Ma este egy különösebben nem vérmes, de látványban annál szebb zivatar látogatta meg a Balaton térségét, ritka szép peremfelhős parádét felvonultatva, amit sikerült lekapnom az Obszervatórium tetejéről.
Itt még Veszprém környékén járt, de a peremfelhő már sejtette az izgalmakat:


Ez ugye észak felé látszott. Északnyugat felé helyes kis tyndallos gomolyok törtek az ég felé:


Aztán a csapadéksáv...

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat