2014-08-16 19:43:24
Zivipötty
2014. augusztus 11-én nyugat felől egy lassú mozgású, hullámzó hidegfront közeledett felénk, mely a korábbi Bertha hurrikánból kialakult extratrópusi ciklonhoz kapcsolódott. A ciklon erőteljes magassági áramlást hozott magával, így Közép-Európát megközelítve véget vetett a hosszú ideje jellemző jellegtelen áramlási helyzetnek, és végre esély kínálkozott szupercellákra is.
A front talaj közeli...
2014-08-05 12:17:54
Neofita
Nem gondoltam az idei szezon elején, hogy egészen július végéig kell várnom, valamire való éjszakai villámfotózásért, azt pedig különösen nem, hogy ekkor szinte 3 egymást követő nap is eltelhet úgy, hogy MKR érkezik, de a lecsapó villámok szabadságra mennek. Persze, ahogy látni fogjátok, azért volt abban is részem illetve részünk Rajmi barátommal, de ez a szezon úgy látszik nem a villámfotósok...
2014-08-01 19:40:04
Zivipötty
Július utolsó előtti napja már napok óta ígéretesnek tűnt, bár bennem ez igazán csak aznap realizálódott, ugyanis az előtte lévő 4 napon Egerben nyaraltam, ahol nem tudtam figyelemmel követni a várható helyzetet. Lényeg a lényeg, az aznap reggel a GFS által által mutatott 2000 J/kg körüli CAPE, közepes szélnyírás, magas nedvesség és egyebek jó előjelek voltak egy délutáni csihi-puhira.
A reggeli...
2014-07-23 23:38:27
kaLman
Ma este egy különösebben nem vérmes, de látványban annál szebb zivatar látogatta meg a Balaton térségét, ritka szép peremfelhős parádét felvonultatva, amit sikerült lekapnom az Obszervatórium tetejéről.
Itt még Veszprém környékén járt, de a peremfelhő már sejtette az izgalmakat:
Ez ugye észak felé látszott. Északnyugat felé helyes kis tyndallos gomolyok törtek az ég felé:
Aztán a csapadéksáv...
2014-07-03 19:57:38
Zivipötty
2014. július 2-a napok óta bíztatóan nézett ki az előrejelzéseken a nyugati, északnyugati országrészre. A modellek többsége egy határozott, vonalas jellegű zivatarrendszer érkezését vetítette előre, mely Ausztria felől érkezett volna a kora esti órákban. Csakhogy egyik modell sem számot azzal a kis délkelet-ausztriai zivatargóccal, mely végül jócskán beleköpött a levesbe, ugyanakkor nem várt...
2014-06-08 11:10:25
devilstorm21
Csukd be a szemed, képzeld el számodra a legkedvesebb hegyeket és mellé ajándékként egy szupercellát. Ezt tettem pár nappal gyergyói utazásom előtt is…
Viharvadászként már sok „mázlis” helyzetet megéltem, de ami a székelyföldi kirándulásom utolsó óráiban történt azt már nem nevezném véletlennek. Valahol az ottani hegyek felett őrködik egy természetfeletti erővel rendelkező lélek, aki ha úgy...
2014-05-19 18:07:07
Zivipötty
2014. május 18-án az Yvette ciklon elvonulása után (melyből nálunk nem hullott kiemelkedően sok csapadék, mindössze 11,5 mm) egy magassági hidegcsepp közelített meg bennünket északnyugat felől. A hidegcsepp felhőzete már előző este megérkezett, és reggelig 3 mm eső, zápor hullott. Délelőtt még sok volt felettünk a felhő, és időnként csepergett az eső is, majd a déli órák felé közeledve a...
2014-05-14 00:19:09
gbond
Május 11-én vasárnap több viharvadász csapat is úton volt, hogy megfigyelje a kialakult viharokat. Stormanék csapata mellett a mi csapatunk is elindult Budapestről. Ezt a csapatot Zsuzzs, Adaz, Devilstorm és jómagam alkottuk. A dunaföldvári, délután 3 óráig tartó várakozás után felgyorsultak az események.
Sokáig együtt haladtunk, aztán különváltunk, mikor már több különböző cella is kezdett...
2014-05-11 22:17:19
Storman
Ma a Viharvadászok Egyesülete több autóval is terepen volt, hogy levadássza a szupercellákat. Ez a mi csapatunknak is sikerült, a nap legkeményebb, böszmeteg HP-szupercelláját csíptük el Dabasnál. Bár rövid ideig, de a legjobb szögben voltunk egy esetleges tornádó megfigyeléséhez, ez az ízelítő magyarázó ábráról is kiderül. Folyt. köv. beszámoló, videó és egyéb nyalánkságok formájában.
Klikk a...
2014-05-11 18:14:07
Balixus
Üdv újra !
2014.05.11-én térségünk időjárását, egy lassan átvonuló hidegfront határozta meg. A modellek minimális labilitást vártak, mellette térségünkőn napközben áhaladó 10 méteres nedvesség konvergencia zónával számoltak. Az éjjeli/hajnali órákban megkezdődött a csapadékhullás, ezután szünet következett. Míg délelőtt 11 körül újra, elértek a következő csapadéktömbök. Ezidő tájt levegő a...