Az Extreme Tornado Tours azon két turnusa közül, melyen én is részt veszek, az első már lement, és megtörtént az, ami eddig még soha: a 10 nap alatt egyetlen tornádót sem látott a csapat. Ez részben a szezon ezen időszakára és az USA ezen térségére egyáltalán nem jellemző módon gyenge helyzetekkel magyarázható, másrészt úgy vélem, azt a kevés lehetőséget sem használtuk ki eléggé, ami adódott.
Az SPC május 12-re egy hód formájú slight risk-kel örvendeztetett meg bennünket, amit jó előjelnek véltünk arra vonatkozólag, hogy akkor egy hódfarkat már minimum látnunk kell (a "beaver's tail", vagyis a hódfarok az amerikai viharvadász szlengben használatos kifejezés a szupercellák FFD kifutófrontja mentén húzódó hosszúkás, hódfarokra emlékeztető formájú beáramlási sávra).
Eredetileg ide a tegnapi-mai viharos események összefoglalóját terveztem elhelyezni, de valamilyen oknál fogva Chris Chittick meghívott az oklahomai Norman-ben egy kisebbfajta raklapnyi alkoholra, így az összefoglaló feltöltése előreláthatólag némi késedelmet fog szenvedni. Mindenesetre megemlítendő, hogy Chris az est végére önállóan már meglehetősen korlátozottan volt képes egymás után helyezni a saját lábait, igyekezete leginkább egy szappanozott szalamandra mozgáskultúrájára emlékeztetett.
A május 11-re várt nagy durranás meglehetősen kellemetlenül indult. Először is az SPC a moderate risk-et elsősorban a viharok elhelyezkedésének bizonytalansága miatt visszaminősítette slight risk-re. Másfelől az időjárást Pratt-ben teljesen borult égbolt és csöpörgő eső jellemezte. Az sem segített, hogy az előző nap Hays-ben vacsorára elfogyasztott mennyei steaken felbuzdulva reggelire valami hasonlót kértem itt is.
Május 9-én, hétfőn este, még Valentine-ban komoly döntést kellett hoznunk. Tőlünk nem messze (mindössze kb. 400 km-re... :) ) keddre csinos szupercellák voltak várhatóak Minnesota államban és környékén, slight risk alatt. Azonban szerdára Kansas és Oklahoma látszott esélyesnek egy jóval keményebb, moderate risk-es felállásra. Kedden tehát délelőtt elindultunk egy röpke 700 km-es, 8 órás útra, melynek végcélja a kansasi Pratt volt. Ez a település a moderate risk közepén helyezkedik el, így igen jó kiindulópontot jelent a vadászathoz.
Érdekes, és egyúttal elég bonyolult helyzettel kényeztetett el minket az időjárás. Slight risket kaptunk, melyben elsősorban emelt konvekcióval létrejövő szupercellákra lehetett számítani, de azokra is inkább csak késő délután, ill. estefelé. A folytatásban éjszaka egy nagyobb MKR kialakulása volt benne a pakliban. Május 9-e tehát úgy indult, hogy délelőtt Winnerből Murdo-ba mentünk át, és ott várakozó üzemmódba tettük magunkat. A műholdképen és az analíziseken is jól kivehető konvergencia-zónán voltunk, ami valójában egy kvázi-stacionárius front volt.
Ogallalából május 8-án délelőtt indultunk el a K-Nebraskában található York irányába, egyelőre az tűnt a legjobb helynek. Abban bíztunk, hogy az É-D-i irányban keresztülhúzódó nedvesség-tengelyen az elég erős záróréteg ellenére is ki fog pattanni valami jófajta szupercella. A több ezer J/kg-os CAPE és az alacsony szinten nagyot forduló, elég hosszú hodográf adott volt hozzá, de sajnos a nedvességgel gondok adódtak, még a délután derekán is csak 30-40%-nyi relatív páratartalmat lehetett mérni.
Május 6-át egy kis New Mexico-i körúttal kezdtük. A nap elejét máris feldobta egy teherautósofőr, akinek sikerült úgy megkomponálnia a rogyásig pakolt utánfutó limlomjait, hogy a kétfelé messze kinyúló objektumok a félpályás útlezárás jelzőkúpjait sorra felborogatták. Eme tevékenységét oly kitartóan űzte, hogy már arra kötöttünk fogadásokat, melyik kúp dől el és melyik marad állva.
Az időjárási szempontból teljesen eseménymentesnek ígérkező napot kihasználva május 5-én meglátogattuk az amerikai viharkutatás és előrejelzés alfáját és omegáját jelentő National Weather Center-t (NWC) az oklahomai Norman-ben. Itt található a Storm Prediction Center (SPC) is, ahol pl. az egész USA-ra kiterjedő konvektív előrejelzések készülnek. A komplexum olyannyira a világ legtornádósabb pontján található, hogy volt rá példa, amint az épület tetején lévő kilátótermekből sasolták az arcok, amint a szomszéd utcában borogat a forgószél.
Természetesen csak fényképezőgéppel, de tény, hogy volt mire lőni. A május 4-i, Wichita Mountains Wildlife Refuge vadrezervátumban megejtett kirándulásunk során először a Mount Scott tetejére mentünk fel, ahonnan pompás kilátás nyílt a környező tájra. A hegy mellett közvetlenül a Lake Lawtonka víztükre csillogott, a távolban pedig itt-ott a prériből kimagasló hegyek tarkították a látképet. A sziklák között figyelmesen kellett járkálni, mert a mindenféle veszélyes csúszómászó jószágok errefelé nem ritkák.
