Neofita blogja

Idei első komolyabb villámshow

A tegnapi nap második fele elég hosszúra nyúlt számomra időjárási szempontból.
Miután egészen emberi időben el tudtam távozni munkahelyemről, 5 óra környékén egy nem túl acélos zivatar vonult át Tószeg felett, gyenge, nagy cseppes záport okozva. Ez mindenesetre bemelegítőnek jó volt. A lenti kép a cella távolodásakor készült.

Akkora malac, hogy már röfög! :)

2011.08.02 -én, egy szép, dolgos  (éppen itthoni konyha, fürdő stb. festésébe kezdtünk) nap estéjén, kicsit meggyötörten bambultam házunk udvarából ÉNY-i irányba, és lenyűgöző látvány fogadott. Ez a kép már kicsit később készült, mert jó ideig még arra sem voltam hajlandó rászánni magam, hogy előbányásszam a fényképezőt az otthoni csatatér romjai alól, így pár percig egyszerűen csak gyönyörködtem a látványban. Később mégis erőt vettem magamon, és megtettem azt a pár lépés távolságot, ami attól választott el, hogy fotózzak.

Szupercellák Cegléd közelében

2011.07.20-án délelőtt, a munkahelyről pislogva időnként a radarra, döbbenten láttam, hogy mindössze kb. 30 km-en múlott, hogy az évtized vihara vonuljon át Tószeg felett (Nagykőrösön, szülővárosomban, és egyben Keresztapámék lakóhelyén, igen komoly károkat is okozott). Késő délután, munkám vége felé közeledve, ismét erősen dörzsölgetnem kellett a szememet, mert valami igen messziről indulva ugyan, de kitartóan közeledett felém.

2011.07.02_Egy szép multicellás zivatar!

Szombaton először csak a házunktól nem messze lévő gátról figyeltem, hogyan vonulnak szorgalmasan a záporok, zivatarok tőlem északra  ÉNY-DK irányba, de ekkor még minket nem érintettek, viszont jól lehetett bennük gyönyörködni. Úgyhogy ebéd után gondoltam fotózok kicsit. Igazából reménykedtem abban is, hátha látok egy nem mezós tubát, mert a feltételek elég jók voltak a jelenség kialakulásához. Ez utóbbi végül is nem jött össze, de azért csináltam néhány képet.

Trónfosztás

 
 
Nem mertem tegnap elkiabálni, de éreztem, hogy a tegnap éjszakai villámfotózás csak a kezdet. Szerencsére ma éjszaka bebizonyosodott, hogy ezen megérzésem helytállónak bizonyult. Végre bőséges csapadékot is kaptunk (pontosan nem tudom mennyi eső esett, mert még mindig esik…).
 

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat