Blogok

Visszatekintő 2013. ( III. rész)

Útban Székelyország felé még gyorsan szeretném megosztani veletek az utolsó három, számomra legszebb szupercellás felvételt 2013-ból. Őszintén szólva a képek kiválasztása után tűnt csak fel nekem, hogy mindhárom sc-t Nebraska államban sikerült megörökíteni, így számomra nem kérdés, hogy merre kéne keresnem az igazi kincseket ha netán az USA-ban járnék. :)

Szezonnyitó szupercella - farokfelhő, felhőszakadás Budapesten - 2013.05.06.

Szignifikáns visszatekintés - bemutatkozó bejegyzésem egy szép májusi napról

A 2013-as konvektív szezont erős túlzás lenne acélosnak nevezni, de szebb pillanatokat azért az idei tavasz / nyár is tudott okozni. 
 

Szupercellák kereszttüzében 06.22.

Képzeljük el azt, mikor az ember a vízen - távol a kikötőktől - arra lesz figyelmes, hogy kezd megállni a szél és a nap 40 fok magasan váratlanul eltűnik a homokos masszában, majd szép fokozatosan kirajzolja egy kiszélesedett üllő, azaz a Szombathelyi szupercella körvonalait. A kezdeti csodálat hirtelen filmszakadással ér véget. - Vihar előtti csönd. - Fordul a szél és pontosan tudtuk honnan jön… majd a következő mondat szakította át a dobhártyámat „– Gyorsan a mentőmellényeket! Lecseréljük a vitorlát, húzd le a fejed, fordulunk!!”

Szombathelyi szupercella Egyházasrádócról

2013. június 22-én egy lassú mozgású hidegfront határozta meg a légköri helyzetet, mely nyomán a talaj közelében már reggelre északira fordult a szél, a magasban azonban még mindig délnyugati maradt az áramlás. Ez jelentős szélnyírást eredményezett, illetve a korábbi napokhoz hasonlóan jelentős labilitást állt rendelkezésre. Emellett pedig egyre nagyobb nedvességtartalmú levegő áramlott fölénk, így szinte minden adott volt zivatarokhoz.

Squall-lineok az éjszakában, avagy a Tószeg-Twisters első komoly bevetései

A történet még a tavalyi évre nyúlik vissza, amikor is egy (nem szó szerinti) fülest kaptam, hogy van itt Tószegen egy srác, aki fanatikusan fotózza többek között az időjárás szépségeit. Ennyi infó nekem éppen elég volt ahhoz, hogy felvegyem vele a kapcsolatot, és elég hamar megtaláltuk a közös nevezőket érdeklődéseink körében.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat