Blogok

Ez egy könnyedebb etap lesz, állapítottam meg magamban reggel, átfutva az aznapi programot. Ez úgy is lett volna, ha kapásból nem hagytam volna a szálláson a fényképezőgépemet, amivel lehetetetlenné vált a diák megfelelő rögzítése és a mai bejegyzés megfelelő illusztrálása (pár ramaty minőségű telefonos kép készült csupán). Közben már be kellett volna fejeznem a szerdai nap összefoglalóját, mialatt már javában mennek az új előadások, amiről szintén írni kéne majd másnap, na de mindezt hogyan, ha nem tudok odafigyelni.

Ismét egy maratoni nap: reggel 9-től este 18:30-ig 15 perces beszédek, rengeteg új magvas gondolat, elképzelés, teória hosszú órákon keresztül. Azon gondolkozom, agyat kéne cserélni, hogy ezt megfelelően bírjam. Vagy csak simán magammal hozni egy helyettest, aki figyel helyettem, míg én kiszellőztetem a fejem, mondjuk strandolás közben. Na de félre a deviáns gondolatokkal, lássuk milyen érdemleges dolgok is történtek. A nap első felében a távérzékelés zivatarkutatásban betöltött szerepét boncolgatták az előadók mintegy négy órán keresztül.

A második nap kicsit lazábban kezdődött, aztán annál durvábban folytatódott, már ami a mély szakmázást illeti. A délelőtt nagy részében a heves viharok társadalomra gyakorolt hatásáról, néhány nevezetes nagyobb régmúltbéli (értsd 17. századi) osztrák és angol heves zivatarról, valamint az előrejelző és veszélyjelző meteorológus és az átlagember közötti információcsere minőségével kapcsolatos prezentáció hangzott el.

A vasárnapi lazítás után (kilométerek az óvárosban, beletekintés pár istentiszteletbe a gyönyörű templomokban, tapasz és sör egy helyi étteremben, és a nap végén a megérdemelt fürdés a kellemesen langyos tengerben) hétfőn reggel beindult a nagyüzem: egy alagútszerű katakombában megkezdődött a konferencia gerincét adó maratoni előadássorozat (más néven tudományos program). A maratoni jelző nem túlzás, ugyanis összeszámoltam, a négy és fél nap alatt 101 prezentáció hangzik el, ami egy elképesztően magas szám.

Október 3. és 7. között kerül megrendezésre immár hatodik alkalommal a Heves Viharok Európai Konferenciája (ECSS) a spanyolországi Palma de Mallorca szigetén, ami a legrangosabb európai összejövetel a témában. A kétévente vándorló konferencia mostani öt napja alatt is számtalan európai és amerikai szaktekintély gyűlik össze, hogy előadások és poszterek  révén eszmét cseréljenek a szakterület (azaz a zivatarkutatás) legújabb vívmányairól, eredményeiről.

Világunkban nagyon sok minden összefüggésben áll egymással, nincs ez másként a trópusi viharok, a hurrikánok esetében sem. A pusztító erejű természeti jelenség kialakulása sok ezer kilométerre történik attól a helytől, ahol végül megmutatja igazi arcát. Az amerikai szárazföldet sújtó hurrikánok Afrika partjainál jönnek létre, az óceán vízhőmérsékletének alakulásától függően.

Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, ezért ez egy ilyen rövid bejegyzés lett... :-DDD

2011.08.02 -én, egy szép, dolgos  (éppen itthoni konyha, fürdő stb. festésébe kezdtünk) nap estéjén, kicsit meggyötörten bambultam házunk udvarából ÉNY-i irányba, és lenyűgöző látvány fogadott. Ez a kép már kicsit később készült, mert jó ideig még arra sem voltam hajlandó rászánni magam, hogy előbányásszam a fényképezőt az otthoni csatatér romjai alól, így pár percig egyszerűen csak gyönyörködtem a látványban. Később mégis erőt vettem magamon, és megtettem azt a pár lépés távolságot, ami attól választott el, hogy fotózzak.

A május 23-án Oklahoma City tágabb környékén levadászott szupercellák videója feltöltésre került. Ezen a napon egy középszintű felhőtölcsért, egy távoli tornádót és több ízben is brutális jégesőt sikerült dokumentálni, ráadásnak a végére egy látványos villámshow-val.
 

Az Adában töltött éjszaka után május 22-én egy izmos moderate risk-re ébredtünk, de a modellek nem tették könnyűvé a célterület kiválasztását. Az eredeti elgondolásunk az volt, hogy Oklahoma ÉK-i csücskébe megyünk, és ezt támogatta a NAM és a RUC modell is. Azonban az alacsony szintű szélnyírásban lényeges különbség adódott a GFS-hez képest, mely ezt a paramétert a labilitással együtt D-en maximalizálta, így végül közös egyetértéssel az Oklahoma-Texas határvidéket jelöltük meg optimális pozícióként.